1-0-ra nyertünk, a Haladás ellen

Küzdelmes mérkőzésen szerezte meg idei első győzelmét csapatunk. A Siófok elleni váratlan vereség után Disztl László több helyen megváltoztatta a kezdőcsapatot: kezdett Andic és a brazil Romero, valamint Dvéri Zsolt is. A Haladásról tudtuk, hogy masszí

„Szerencse” az is, hogy a futballt gólra játsszák, mert ebben a műfajban mi voltunk jobbak. A 24. percben Dvéri Zsolt a felezővonaltól ívelte fel a labdát, elöl pedig Romero liftként emelkedett és a bal alsó sarokba fejelt. A folytatásban kiegyenlített mezőnyjáték folyt, amelyben mindkét csapatnak akadtak helyzetei – a hálók azonban érintetlenek maradtak, így a Vidi győztesen hagyta el a pályát.

Disztl László a mérkőzés után azt nyilatkozta, a „legszebb győzelem az 1-0”, majd hozzátette, a vezetés megszerzése után elsősorban arra figyelt a csapat, hogy olyan játékot játsszon, amivel megőrizheti előnyét.

Csertői Aurél szerint, a jobban futballozó csapat szenvedett vereséget, csapata „14 ember ellen is kiválóan futballozott”.
Aligha, a Vidi három cseréjét számította a 14-be…

További hírek