Támadónk mesternégyesével magabiztosan nyert idegenben a Vidi U19, mely továbbra is 100%-os a szezonban.
A Videoton FC-Puskás Akadémia ebben a szezonban eddig mindössze 3 bajnokit játszott le az U19 Kiemelt Bajnokságban, ám azokon magabiztosan nyert csapatunk. A hibátlan mérleg megőrzése volt a cél Pakson, ahol gyorsan eldőlt, hogy a hazaiak nem jelenthetnek komoly veszélyt az akadémisták veretlenségére. Csapatunk már a 3. percben előnybe került, egy Elek Bence-Ponczók Csaba kényszerítő után előbbi 20 méterről bombázott a paksi kapuba. A 20. percben hasonló volt a koreográfia, Ponczók készített elő, Elek pedig 15 méterről lőtt a hálóba. Pazar formában lévő, eddig valamennyi bajnokiján betaláló támadónk a 31. percben már harmadik gólját ünnepelhette, ekkor Balog jobb oldali beadását sodorta a paksi kapuba, ezzel pedig eldőlt a meccs. A hazaiak mezőnyben nem futballoztak rosszul, ám kevés helyzetet alakítottak ki, azokat is főleg pontrúgások után jegyezhettük fel. Elek az 58. percben tette fel a koronát addigi munkásságára, remek egyéni alakítás után kialakítva a 4-0-ás végeredményt, mellyel csapatunk a riválisoknál kevesebbet játszva is ott van a dobogó harmadik fokán. Sajnos a találkozó nem múlt el súlyos sérülés nélkül, védőnket, Jankovics Zsoltot orrtörés gyanújával kellett lecserélnie Horvárh Péter edzőnek.
Horváth Péter, a Videoton FC-Puskás Akadémia U19 edzője: Nem volt olyan könnyű a mérkőzés, mint amennyire az eredmény sejteti, nagyon jól használtuk ki a helyzeteinket. Örülök annak, hogy meccsről-meccsre többet van nálunk a labda, próbálunk mi irányítani. Elek Bence remekelt ma, de a többieknek is kijár az elismerés, mindenki igazi csapatemberként dolgozott a sikerért. | ||
fotó: pfla.hu
Szerző: Németh Zoltán