A múlt heti, rajz után, ezúttal ismét egy kép mesél blogunkban, méghozzá csapatkép.
A múlt heti, rajz után, ezúttal ismét egy kép mesél blogunkban, méghozzá csapatkép.
Az 1995 őszéről előbányászott fotón sárga-kékben feszít a Vidi, sőt, ha az olvasó rákattint a képre, a nagyításban láthatja, a klubcímer sem a „miénk” – hanem az olasz sztárklub, az FC Parma emblémája…
„Ez történt…” blogunkban, az 1991-es esztendőnél járva, többször írtunk arról, hogy a rendszerváltás éveiben, a magyar „vadkapitalizmus” korában milyen nehézzé vált a Videoton, és az anyavállalaton keresztül a klub (először sportklub, majd futballklub) sorsa. Dr. Brávácz Ottónak köszönhettük, hogy a Waltham beszállásával valamelyest még stabilizálódott a helyzet, de az évtized közepére már a túléléshez is újabb befektetőre volt szükség. Tőkeerős bázis helyett – ma már tudjuk – inkább csak nagy ígéretek jöttek: a Vidi a Parmalat család tagja lett. Olyan klubok, mint a Parma, vagy a brazil Palmeiras mellett…
Azért senki sem vethet követ a klub akkori vezetőire, hogy elhitték az olaszok ígéreteit. A parmai székhelyű tejipari cég befektetett a városban, megvásárolta a Fejértejt, és miután szerte a világon akkvizíciói voltak a labdarúgásban, egyáltalán nem tűnt hihetetlennek, hogy az évtizede nemzetközi kupadöntőt játszott ex-Videoton jó befektetés lehet még az akkori, legagyásodott állapotában is.
1993 nyarától már Parmalat FC néven játszott a csapat, miközben szinte futószalagon váltották egymást az edzők. A 93-94-es idényben Hartyáni Gábor és Kiss László, az 1994-95-ös szezonban Jenei Imre, majd Szabó Károly ült a kispadon, azután az 1995-96-os bajnokságot Szabó Károly kezdte (tényleg csak a fiatalok számára: ő is a klub NB I-es futballistája volt az első NB I-es években, majd edzőként maradt a klubnál, viszonylag sokat dolgozott a „fakóval”, illetve pályaedzőként), majd az október 27-i közgyűlés után, miután átalakult a klub vezérkara, Csongrádi Ferenc vette át a csapatot.
Nehéz időszak volt ez, amelyben a klub a kilencvenes évek „technikáival” menekült időről-időre a tetemes adósságok elől. A már említett közgyűlésen bekerült a klub nevébe a városra utaló Fehérvár szó is, de talán ennél is döntőbb változást jelentett, hogy a klub hajóját a legnagyobb hullámokon is sikerrel kormányzó dr. Brávácz Ottó úgy érezte, nincs tovább, elég volt, és átadta a helyét Szuna Józsefnek, akivel új szemlélet is költözött az irodába.
Érdemes még egyszer elidőzni a „mesélésre kért” képet nézve. Talán ebből is látszik, hogy a „kapcsolattartóként” kijelölt Francesco Grillo, és az olaszok fényes, bőséges jövőt álmodó ígéreteiből milyen kevés valósult meg.
A csapat valóban kapott az akkor fénykorát élő, az 1994-95-ös szezonban az UEFA-kupát is megnyerő AC Parmától sárga-kék, a taljánok klubcímerével díszített (?) mezeket, játszott is ezekben a dresszekben néhány bajnokit, de...
Nem is tudom, így, több mint másfél évtized távlatából, melyik „változat” a nagyobb blama: az, ha akkora volt a córesz, hogy a sárga-kék mezekre is szükség volt, vagy az, ha a vezérkart nem zavarta a klub szimbólumainak hiánya, identitásának lábbal tiprása. Merthogy, ez a kép került az 1995. novemberében, a változásokat prezentáló kiadvány tetejére is...
Hol volt még ekkor a Gázszer sárga-kékje…