A magyar válogatott idegenben, Serravalléban, 3-0-ra győzött San Marino ellen a bajnoki év utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén.
A magyar csapat komolyan vette a mérkőzést, fegyelmezetten, koncentráltan futballozott, sok helyzetet alakított ki – ezzel együtt, igaz az is, hogy a pontosabb befejezésekkel látványosabb, eredményesebb lett volna a válogatott: ezzel a szurkolókat is jobban (ki)szolgálta volna.
A mieink már az első félidőben rengetegszer kerültek helyzetbe, de a gólra egészen a 40. percig kellett várni. Ekkor, a baloldalról érkező szöglet a hosszú oldalon Lipták elé került, Lipi pedig az átvétel után okosan, laposan, a hálóba lőtte a labdát. Védőnknek ez volt az első gólja a nemzeti csapatban. A második játékrész gyors magyar találattal indult, a 49. percben Szabics Imre fejelte a hazaiak kapujába Dzsudzsák beadását. A végeredményt Koman állította be, aki a 83. percben egy távoli, megpattanó lövésből talált a kapuba.
A Videoton két játékosa közül Lipták a csapat egyik legjobbja volt (a szövetségi kapitány szép gesztusa, hogy a lefújás előtt lecserélte, "megtapsoltatta"), de Elek Ákos is hasznosan futballozott – annak ellenére, hogy az olyan ellenfelek, mint Luxemburg, vagy San Marino ellen nem várható tőle látványos, pörgő játék: ahhoz erősebb ellenfél kell.
Nézze meg Lipták Zoli első gólját a válogatottban!
San Marino-Magyarország 0-3 (0-1) | ||