Támadónkkal az ausztriai edzőtáborban Nagy Richárd fizioterapeuta foglalkozik külön.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Torghelle Sándort az előző bajnokság végén meg kellett műteni. Támadónk az ausztriai edzőtáborban a csapattól külön, kemény munkával készül a visszatérésre Nagy Richárd fizioterapeuta segítségével.
"Azt kell mondanom, remekül halad Sanyi rehabilitációja. A műtét után két-három hetet pihennie kellett, most az az elsődleges feladatunk, hogy erőnlétileg ismét az operáció előtti szintre hozzuk vissza. A következő dolgunk pedig már a futballspecifikus gyakorlatok elvégzése lesz. Nem szabad sietni, kapkodni, nagyon fontos, hogy a rehabilitáció fokozatos legyen. Napról napra haladunk előre, a cél az, hogy hamarosan ismét teljes értékű munkát végezhessen a többiekkel együtt. Szintén nagy hangsúlyt helyezünk a mozgáskoordinációra is. Ha továbbra is ebben az ütemben halad Sanyi rehabilitációja, akkor körülbelül 2-3 hét múlva végezhet ismét teljes értékű munkát a csapattal" - nyilatkozta honlapunknak Nagy Richárd.
"Sajnos a foci sérülésekkel jár, a sérülések pedig rehabilitációval. Nyilván szívesebben lennék kint a csapattársakkal a focipályán, és edzenék velük, valamint játszanék a felkészülési meccseken, de most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb teljesen felépüljek, és olyan állapotba kerüljek, mint amilyenben a műtét előtt voltam. Nem könnyű időszak ez egyetlen sportoló számára sem, de becsülettel végig kell ezt is csinálni, hogy aztán egészségesen ismét ott lehessek a pályán" - nyilatkozta Torghelle Sándor.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu