Mandulagyulladás miatt a tervezettnél körülbelül másfél hónappal később került sor Büki keresztszalag operációjára.
Kedden hajnalban dr. Abkarovits Géza megműtötte a Vidi U21-es csapatának játékosát, aki ősszel több mérkőzésen is pályára lépett a Vidi II-ben, sőt a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott volna. Balszerencsére, éppen az első csapat edzésén szenvedett súlyos sérülést, egy nappal azelőtt a Ligakupa-meccs előtt, amelyen a tervek szerint pályára léphetett volna Büki is. Ekkor még úgy volt, hogy néhány nappal később meg is operálják, azonban begyulladt a mandulája, emiatt január elején előbb azt el kellett távolítani, amit egy hónap pihenő követett, míg végül ma hajnalban megműtötték a sérült lábát.
Büki - akit ma a Vidi II portugál vezetőedzője, Vítor Campelos is meglátogatott a kórházban - pénteken mehet haza, ahol még két hét aktív pihenés vár rá. A rehabilitációt február közepén kezdheti el, és ha minden jól alakul, akkor a nyáron végezhet majd ismét teljes értékű edzésmunkát a csapattal.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu