Gábor Péter, Baksa Dénes és Bognár Bence fél évig szerepelnek kölcsönben az NB II-es alakulatnál.
Gábor Péter tavaly nyáron került fel az első csapat keretéhez, és bár bajnoki mérkőzésen nem jutott szóhoz az élvonalban, a Bajnokok Ligájában, a walesi TNS otthonában ő védte a Vidi kapuját. Baksa Dénes és Bognár Bence az őszi szezont az NB III Nyugati csoportjában második helyen záró Vidi II meghatározó labdarúgói. Baksa, aki jobbhátvédként szerepelt Disztl László csapatában, összesen 11 mérkőzésen lépett pályára ősszel, míg a védőként és középpályásként is bevethető Bognár Bence 15 találkozón játszott a Vidi II-ben, és 4 gólt szerzett ebben a szezonban.
Baksa és Bognár szerződése nyáron lejárt volna, azonban a kölcsönadás előtt mindketten egy-egy évet hosszabbítottak, így a kölcsönszerződés lejárta után még legalább egy évig a Vidi labdarúgói maradnak.
Érdekesség, hogy két korábbi Vidi-játékos is jelenleg a Siófok csapatát erősíti. Elek Ákos öccse, Elek Bence mellett egykori villámgyors szélsőnk, Nagy Dániel is a kék-sárgák játékosa.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu