A mérkőzés elején egy (bal)szerencsés szabadrúgás-góllal a vendégek szereztek vezetést. Géresi büntetőből egyenlített, majd a hajrában a csereként pályára lépő Kondor megszerezte a győztes gólt.
Második csapatunk ezúttal a bajnokság élmezőnyébe tartozó Csornát látta vendégül vasárnap a Sóstói Stadionban. Ősszel a két csapat mérkőzésén 4-1-es csornai siker született. Az első csapat keretéből Horváth Tamás, Géresi Krisztián, Fejes András és Bévárdi Zsombor szerepeltek. A találkozót a helyszínen tekintette meg többek közt Kovács Zoltán sportigazgató, Kazimierz Sokolowski pályaedző, valamint Anel Hadzic, akit a szülei is elkísértek.
Jó iramban kezdődött a találkozó, mindkét együttes játékosai sokat futottak, és kemény, de sportszerű párharcokat láthattak a nézők. Az első perc végén Elvir Hadzic került nagy helyzetbe, de lövése kapu mellé ment. A 11. percben egy számunkra roppant balszerencsés szabadrúgás-góllal a vendégek jutottak előnyhöz. Füredi végezte el a pontrúgást a kapunktól 20 méterre, a labda a sorfalon megpattant, és ez becsapta kapusunkat (0-1). Szerencsére a bekapott gól nem fogta meg fiatal együttesünket, és a 18. percben sikerült is egyenlíteni. Fejes Andrást rúgták fel a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Géresi higgadtan értékesítette (1-1). Újabb helyzetet már nem hozott az első játékrész.
Szünet után valamivel többet birtokoltuk a labdát, mint ellenfelünk, de az 56. percben, egy gyors vendég kontra végén, Horváth Tamásnak kellett hatalmasat védenie.Továbbra is nagy iram jellemezte a találkozót, de helyzetből nem sokat jegyezhettünk fel. A 81. percben a Géresit a szünetben váltó Kondor Kristóf ugrott ki Bévárdi nagyszerű labdájával, majd 14 méterről higgadtan lőtt a csornai kapus mellett a hálóba (2-1).
Az utolsó percekben a vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak - és reklamáltak. Ez utóbbi vezetett csak "eredményre" - már ha az annak számít, hogy a 92. percben Zámbó kidumált a játékvezetőnél saját magának egy piros lapot. Az eredmény viszont már nem változott, második csapatunk hátrányból fordított, és nagyon fontos 3 bajnoki pontot szerzett, melynek köszönhetően felkapaszkodott a tabellán a 10. helyre.
Jövő héten vasárnap 11-kor a sereghajtó Komárom látogat Sóstóra.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: vidi.hu