Torvund két gólt szerzett a Borussia Mönchengladbachnál

Múlt héten a német klub U19-es csapatánál szerepelt fiatal támadónk próbajátékon.

Ahogy arról október végén beszámoltunk, Torvund Alexander meghívást kapott a Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach csapatától próbajátékra. Négy napig készült a német klub U19-es csapatával, sőt edzőmeccsen is pályára lépett a ghánai Bechem United FC ellen, melyet 4-1-re megnyert a Borussia - Torvund kétszer is eredményes volt. 

"Jól éreztem magam Németországban, nagyon jó környezet fogadott, és mind az edzők, mind pedig a csapattársak segítőkészek voltak. Hétfőn egyet edzettem, kedden különböző felméréseken vettem részt, szerdán pedig már komolyabb tréning volt, nagyon sok technikai feladattal. Csütörtökön végigjátszottam a Bechem United FC elleni edzőmeccset, melyet 4-1-re megnyertünk, és mindkét félidőben sikerült egy-egy gólt szereznem. Összességében pozitívak voltak a visszajelzések a játékomat és az edzésmunkámat illetően, azt azonban még nem tudom, hogy hogyan alakul a jövőm. Pénteken hazaérkeztem Németországból, másnap pedig már a magyar U19-es válogatott keretéhez csatlakoztam. A tervek szerint Olaszország korosztályos válogatottja ellen játszottunk volna Padovában, a rossz idő miatt azonban elmaradt az edzőmeccs. Szerdától pedig már ismét a Vidi II-vel készülök, hiszen vasárnap nagyon fontos bajnoki vár ránk az Érd otthonában" - nyilatkozta honlapunknak Torvund Alexander. 

Szerző: Wéninger Ákos

Fotó: vidi.hu

További hírek