Reggel óta sűrű eső áztatja a környéket, hol könnyű, vékony-, máskor nehéz, kövér esőcseppek formájában. Az eget elnézve, esély sincs arra, hogy a meccsig hátralévő két órában kitisztuljon az idő. Ez persze korántsem lehet akadálya a Shandong elleni találkozónak, amelyre dr. Mezey György már kihirdette a csapatot.
A két félidőben két különböző gárda lép majd pályára. Az első 45 percben Tujvel - Andics, Milanovics, Horváth, Fejes - Szakály, Ponczók, Sándor, Farkas II - Vujovics, Nikolics összeállításban játszunk, míg a tervek szerint a második felvonásra Sebők - Lázár, Lipták, Sifter, Andics - Polonkai, Farkas I, Elek - Nagy, Alves, Lencse fut majd ki. Dr. Mezey György az összeállítás kihirdetése mellett természetesen néhány fontos dologra is felhívta a játékosok figyelmét. Többek között arra, hogy ne húzza a csapat magára annyira az ellenfelet, mint legutóbb a Kielcét, illetve arra is, hogy ezúttal is fegyelmezetten játsszanak és ne vegyék fel a kesztyűt akkor sem, ha esetleg feszültség keletkezne a pályán játék közben.
A Shandong elleni mérkőzés helyi idő szerint 15 órakor (otthon,délután kettőkor) kezdődik, s természetesen honlapunk ezúttal is beszámol majd a történtekről.