Videoton Baráti Kör
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület 138 taggal 1998.
júliusában alakult meg és tíz tagú elnökséget választott. Az elnök Tóth Tibor lett,
az ügyvezető
elnöki tevékenységgel pedig Horváth Győzőt bízták meg a
választók. Az egyesület legfőbb feladata a Videoton labdarúgó klub életben
tartásának elősegítése volt, hiszen akkor más csapat próbált a VIDI helyére
kerülni Székesfehérváron. Hosszú és kitartó munkával sikerült elérni a kitűzött
célt és azóta is ez a csoportosulás nyújtja a legnagyobb segítséget a klub vezetőinek.
Az egyesület legfontosabb feladata a szurkolók
teljeskörű kiszolgálása, ennek keretében szurkolói ankétokat és heti
rendszerességgel klubjellegű összejöveteleket szervez. Tevékenysége során
ajándéktárgyakat készíttet, szurkolói utakat szervez, melynek legsikeresebb
állomása a 2006. évi Magyar Kupa döntő volt, ahová 4000 fanatikus eljutását
biztosította a döntő színhelyére.
Tagjai számára különböző kedvezményeket nyújt,
illetve első kézből biztosít információkat számukra. Legfőbb döntéshozó szerve
a közgyűlés, amely az alapszabály szerint kétévente ülésezik és választja meg a
tisztségviselőket.
2004-ben Dr Szabó László lett
az elnök,
Horváth
Győző továbbra is ügyvezető elnök maradt, míg az
elnökségi tagok Máhrné Horváth Marianna, Császár István, Takács József, Horváth
László, Juhász László, Szeles Viktor, Nyerges István és Máhr
László lettek.
2005. októberében az addigi
ügyvezető, Horváth
Győző került az elnöki posztra. Ekkor csökkent az
elnökség létszáma öt főre, amelynek tagjai az elnökön kívül Juhász László ügyvezető
elnök, Szili Csaba, Szauerwein Tivadar és Dr Szabó László
voltak.
A 2006-os évtől az egyesület labdarúgó csapatot
indított a nagypályás bajnokságban, ahol a hetedik helyet szerezték meg,
illetve elnyerték a legsportszerűbb csapat díját.
A szurkolói szervezet vezetői egyre inkább
nehezményezték a 2007-es év kezdetétől, hogy a Fehérvár FC Kft. akkori vezetője
több alkalommal is elzárkózott a szurkolókkal történő együttműködéstől. A
klubbal történő kapcsolatot illetően felerősödtek az indulatok és mindenki
kíváncsian várta, hogy a 2007. októberi tisztújító közgyűlésen hogyan alakulnak az
erőviszonyok. Végül a Baráti Kör tagjai elsöprő többséggel választották ismét elnökké Horváth Győzőt.
Az alelnök
Juhász László lett, míg az elnökség többi tagjaként Szauerwein Tivadar,
SziliCsaba
és Obuch
Zoltán nyert mandátumot az elkövetkezendő két évre.
A klub tulajdonosi szerkezete a 2007-es év végén
nagyban megváltozott és a Garancsi István nevével fémjelzett Futball-F 2007
Sportszolgáltató Kft. lett a többségi tulajdonos. A Fehérvár FC Kft. anyagi
helyzete ennek köszönhetően rendeződött és a korábban elvesztett licenszet
visszaszerezte.
2008. március 11-én Horváth Győző, az egyesület
elnöke - tíz évi vezetőségi munkát követően - lemondott tisztségéről. Április
29-én került sor az elnökválasztó közgyűlésre, amelynek eredményeképpen az új
elnök Juhász
László lett, míg helyére Vid Péter került.
2008. szeptember 1-től új munkatárs került az egyesülethez
alkalmazotti munkaviszonyban, így már minden szurkoló bármely napon 9-17 óráig
információhoz juthat Németh Esztertől, akit a Sóstói Stadion főépületének első
emeletén a Baráti Kör irodájában találhatnak meg.
A Videoton Baráti Kör továbbra is várja újabb
tagok jelentkezését, akik azonosulni tudnak az egyesület céljaival és mindent
alá tudnak rendelni a Vidi érdekeinek. A tagdíj diákok és nyugdíjasok esetében
havonta 300 Ft,
felnőtteknek 500 Ft. A
tagsági díjat negyedévente előre és egy összegben kell megfizetni.
Az egyesület elérhetőségei:
8000 Székesfehérvár, Csíkvári u. 10.
E-mail: videotonbaratikor@chello.hu
Mobil: 06-20/9431-891, 06-20/770-6959
Web: www.videotonfc.hu; www.videotonbaratikor.hu