VIDI - HONVÉD 0-1 (0-1)

Ezúttal semmi sem sikerült

Hiába próbálkoztunk folyamatosan, a befejezéseknél nem volt szerencsénk, a Honvédé lett a három pont.

Kicsit álmos időben és mintegy 3500 néző előtt kezdődött az OTP Bank Liga harmadik fordulójának rangadója, csapatunk az eddig két meccsből kettőt behúzó Honvédot fogadta a Sóstói Stadionban.

A gól után tovább próbálkoztunk. Az első nagyobb lehetőség a 18. percben történt, Walter Lee bal oldali beadását Renato fejelte fölé, de mintha kicsit megtámasztotta volna védője. Egy perc múlva Szabó Zsolt a fehérvári kispadnál akart rendet tenni, bár az nem derült ki, hogy milyen problémát látott, közben viszont a pályán is egymásnak esett néhány játékos.

A második félidő kezdőrúgását Gyurcsó Ádám húga, Dominika végezte el, majd ott folytatták a csapatok, ahol a 45. percben abbahagyták. Mi támadtunk, a Honvéd védekezett és próbált kontrázni, amikor lehetősége adódott. Az 53. percben egy ilyen kontra majdnem nagy helyzetet eredményezett, de Délczeg rosszul találta el a labdát. Az 59. percben Nikolics és Gyurcsó is beszállt, Szekeres és Haraszti mentek le. Pár perc múlva Mitrovics löbbölte be a labdát Kovács elé, akit - úgy tűnt - fellöktek, de nem járt tizenegyes az esetért. Fél perc múlva újra Kovács volt a földön a tizenhatoson belül, büntetőt megint nem kaptunk, Kokónak viszont sárgát adott Szabó Zsolt színészkedésért. A 69. percben sok minden történt: először Gyurcsó remekül ívelt középre a jobb oldalról, Torghelle feje fölött alig szállt el a labda, majd az ellentámadást megakasztó Renato sárgát kapott, végül Paulo Sousát teljesen érthetetlen módon a lelátóra küldte a játékvezető. Nagyon paprikás lett a hangulat a pályán is, a hátralévő húsz percben még négy sárgát és egy pirosat osztott ki Szabó sporttárs a korábban felmutatott öt sárga mellé.

A 75. percben egy szöglet után Ignjatovic fejelt az ötösről, Bozsovics hatalmas bravúrral védett. Egy perc múlva Brachi lőhetett szabadrúgást 25 méterre a kaputól, jobbal a jobb alsó mellé csavart. Fogyott az idő, de továbbra is próbálkoztunk, a 81. percben Gyurcsó vezette befelé a labdát, kétszer is szép lövőcselt mutatott be, majd visszajátszott Mitrovicsnak, aki fölé lőtt. A vége felé a jól kontrázó vendégek kétszer is helyzetbe kerültek, de mindkettőt kihagyták. Az öt perces hosszabbítás első percében Torghelle lépett ki a jobb oldalon, Kemenes elütötte, tizenegyeshez jutottunk, a kispesti kapust pedig kiállította a játékvezető. Mivel a vendégeknek már nem volt több cserelehetőségük, Ivan Lovric húzta fel a kesztyűt, hogy aztán pár másodperccel később Nikolics jobbra tartó büntetőjét kiüsse. Két perc volt még hátra, amikor a Honvéd kihagyott egy lehetőséget, mi pedig sajnos nem tudtunk lövőhelyzetbe kerülni, hiába állt mezőnyjátékos ellenfelünk kapujában.

Nagyot küzdöttünk, többet birtokoltuk a labdát, de ezúttal nem volt szerencsénk a befejezéseknél, a Honvéd pedig a korán megszerzett vezetést megőrizve, a meccs további részét kivédekezve elvitte a három pontot Fehérvárról.

Szerző: Acsai N. Ferenc

Fotó: vidi.hu

További hírek