Ajándék kapuskesztyűkkel lepte meg utánpótlásunk hálóőreit Nagy Gergely

Első csapatunk hálóőre 35 utánpótlás-kapusunk számára adott át két-két pár kapuskesztyűt szerda délután.

"Hogy indulhatna jobban az év, mint új kapuskesztyűkkel?" - ezzel a felütéssel köszöntötte utánpótlásunk kapusait Nagy Gergely klubunk műfüves csarnokában szerda délután.

Első csapatunk hálóőre nem sokkal később ki is osztotta a saját maga által beszerzett kapuskesztyűket. 35, a Vidi utánpótlásában pallérozódó leány és fiú kapus vihetett haza két-két pár, Videoton-címerrel elátott kesztyűt - többen a közös fotó elkészítése után rögtön alá is íratták, majd a délutáni edzéseken használatba is vették őket.

"Szülővárosomban, Abonyban nyolc évvel ezelőtt kezdtem el, hogy minden évben megajándékozom új kapuskesztyűkkel a fiatal kapusokat. Ezt szerettem volna most a Vidinél is folytatni, a mai napon minden fiatal Vidi-kapus a klub címerével ellátott kesztyűket vehetett át, ami biztos vagyok benne, hogy pluszt jelent majd nekik, amikor a kapuban állnak. Bízom benne, hogy a pályán és az iskolában is új lendületet ad majd nekik ez az ajándék, hiszen fontos, hogy a tanulás terén is jól teljesítsenek. A legfontosabb, hogy élvezzék a focit, ráadásul ezek a Vidi-címeres kesztyűk a klubhoz való kötődésüket is erősíteni fogják" - mondta honlapunknak Nagy Gergely.

Author: Óházy Bálint

Photo: vidi.hu

More news