Az MLSZ Versenybizottsága 16 csapat nevezését fogadta el a Merkantil Bank Liga NB II 2025/2026-os idényére. Sorozatunkban szezonbeli ellenfeleinket mutatjuk be. Ezúttal a HR-Rent Kozármisleny kerül terítékre.
Klubtörténet
Kozármisleny már az 1950-es években indított csapatokat, ekkor még főként a pécsi járási bajnokságokban. 1989-ben újjáalakult a Kozármisleny Sportegyesület, az FC anyaegyesülete.
Az 1989/90-es szezonban a Baranya megyei II-osztályban szerepeltek, majd 1994-ben bajnokként jutottak fel a megye I-be. 2002-ben jött az újabb szintlépés, amikor szintén első helyen végeztek, így a 2002/2003-as évadot már az NB III Dráva csoportjában kezdhették.
Nem kellett sokat várni az újabb bajnoki címre; a 2006/2007-es szezonban, az utolsó fordulóban a Szentlőrinc elleni rangadón elért 2-0-s sikerrel a gárda feljutott az NB II Nyugati csoportjába.
A 2010-es években a bajnoki rendszer megreformálása után (egycsapatos lett az NB II) a harmad és a másodosztály között liftezett az egyesület, majd a 2021/2022-es évadban az NB III Közép csoportjának bajnokaként ismét feljutott az NB II-be, aminek a 2022/2023-as szezontól folyamatos résztvevője. Az utóbbi három évben sorrendben a 16., az 5. és a 4. helyen zártak.
Egymás elleni múlt
Első csapatunk tétmeccset még nem játszott a Kozármisleny ellen. Azonban a Vidi II az NB II Nyugati csoportjában 2009 és 2012 között hatszor is találkozott a baranyaiakkal. Ezeken a meccseken 3 Vidi-győzelem mellett egy döntetlen és két vereség a mérlegünk. A gólkülönbség 10-9 volt ide, ami meccsenként 3,1-es gólátlagot jelent.
Az NB III-ban a 2014/2015-ös évadban további két meccset játszottak tartalékjaink a Kozármisleny ellen, mindkét összecsapáson ellenfelünk diadalmaskodott.
Első csapatunk 2023 szeptemberében zárt kapus barátságos meccsen fogadta a Mislenyt. A látogatók Tóth Z. és Kirchner góljaival kétgólos előnyre tettek szert, a hajrában Karamoko tizenegyesből szépített, beállítva ezzel az 1-2-es végeredményt.
Az elmúlt szezon
A 2024/2025-ös évadban a Kozármisleny óriási meglepetésre féltávnál vezette az NB II-es bajnokságot. A fantasztikus ősz után az első öt tavaszi meccsen csak egy pontot szereztek – így a feljutásról lemondhattak, de ezzel együtt is sokáig harcban álltak a dobogóért. Végül a klub történetének legjobb helyezésével zártak, 4. lett a Baranya vármegyei csapat. Pinezits Máté vezetőedző gárdája adta a góllövőlista második helyezettjét is, a 18 találatos Kirchner Krisztián személyében.
Stadion
A csapat 2017-ben vehette birtokba az új Kozármislenyi Stadiont, ekkora épült meg a 600 fő befogadására alkalmas főlelátó, a kétemeletes klubház és az új öltözők. Az épületegyüttesben helyet kapott egy kis műfüves pálya és egy futballcsarnok is.
A stadion befogadóképessége 2000 fő (600 ülő-, 1400 állóhely).
Távolság a Sóstói Stadiontól: 157 km.
Aktualitások
A felkészülést június 21-én kezdte el a baranyai csapat. A tavalyi keretből távozott Schuszter Ronald és Rácz László, akik az élvonalba feljutott Kazincbarcikában folytatják pályafutásukat. Továbbá a kölcsönben tavaly náluk szerepelt Vajda Roland, aki éppen csapatunkhoz igazolt.
Pinezits Máté vezetőedző továbbra is számíthat Lékai Soma, Gajág Gergő, Turi Tamás, Horváth Dániel, Horváth Péter, Kozics Barnabás, Kócs-Washburn Erik, Pesti Zoltán, Kocsis Gergely, Acsádi Ábel és a kölcsönből visszatérő Lengyel Noel játékára.
Eddigi három új igazolásuk a korábban Hollandiában is megfordult Dobos Áron, az NB III Nyugati csoportját megnyerő Mosonmagyaróvár csatára, Szalka Dominik, illetve Tatabányáról Harsányi Dániel.
Szerző: Csik Tamás
Fotó: fehervarfc.hu/archív