Az MLSZ Versenybizottsága 16 csapat nevezését fogadta el a Merkantil Bank Liga NB II 2025/2026-os idényére. Sorozatunkban szezonbeli ellenfeleink közül ezúttal a Mezőkövesd Zsóry FC kerül terítékre.
Klubtörténet
A Mezőkövesdi Munkás Sportegyesület 1975. január 31-én alakult meg labdarúgó, sakk, ökölvívó, kézilabda, atlétika, illetve röplabda szakosztállyal. A megalakulást követően az első két évben a járási bajnokságban szerepelt a kövesdi focicsapat, ahol rendre megnyerte a kiírásokat, de az osztályozókon nem sikerült kiharcolni a feljebb jutást. Az 1978/79-es szezont már a megyei I-ben kezdhették, az akkor elkészült, vadonatúj sporttelepen, amely azóta is a klub otthona.
A megyei első osztályban zömmel a középmezőnyben végeztek, az 1990-es években azonban már sorozatban jöttek a dobogós helyezések, míg az 1995/96-os szezonban sikerült az első helyen végezni.
1996 és 2006 között az NB III-ban szerepelt felnőtt csapat a 2000/2001-es idényt leszámítva. A visszatérés után rendre az NB III élmezőnyében végzett a csapat, többször is a második, harmadik helyet megszerezve. A 2006/2007-es szezonban, bronzérmet nyert a gárda és lehetőséget kapott arra, hogy a következő évadban az NB II-ben szerepeljen. 2009-től kezdve az NB II Keleti csoportjában két ötödik, egy második és egy első helyet szerzett a csapat, a 2012/2013-as idény aranyérme után pedig már az NB I-ben szerepelhetett.
A 2013/14-as, első NB I-es szereplés kieséssel végződött, 24 ponttal a 15., utolsó előtti helyen végzett a gárda. Két NB II-es szezon után sikerült visszajutniuk a legjobbak közé, így a 2016/2017-es bajnokságot ismét az élvonalban kezdték. Az évek során a Mezőkövesd stabilan megkapaszkodott az első osztályban, legjobb eredménye egy 4. hely volt 2019/2020-ban. Az NB I-től a 2023/2024-es évadban búcsúztak, amikor 12-ként végeztek. A tavalyi szezonban a 6. helyen zártak az NB II-ben.
Egymás elleni múlt
Az NB I-ben 26 meccsen találkoztunk a Mezőkövesddel, amiből 15-öt megnyertünk, 7 döntetlen mellett 4 alkalommal szenvedtünk vereséget. A gólkülönbség 42-18 a javunkra, ez pedig 2,3 gólos átlagot jelent mérkőzésenként.
Az elmúlt szezon
A 2024/2025-ös idényben a néhány éve még stabil élvonalbeli együttes kisebb hullámvölgybe került, Tóth Mihály vezetőedzőt menet közben Csertői Aurél váltotta, ezt követően eredményesebben szerepelt a Mezőkövesd, amely végül a hatodik helyen fejezte be az NB II-es bajnokságot.
Stadion
A csapat a 2006/2007-ben épített Mezőkövesdi Városi Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. A 2013-as élvonalba jutásnak köszönhetően a stadiont kibővítették, közelebb hozták a játékteret, elkészítették a villanyvilágítást és kibővítették a klubházat.
A stadion befogadóképessége 5020 fő.
Távolság a Sóstói Stadiontól: 220 km.
Aktualitások
Egyelőre nincs sok mozgás a felkészülést június 23-án elkezdő Mezőkövesdnél: szerződést bontottak a 32 éves védővel, Farkas Dániellel, illetve fiatal támadójuk, a 22 esztendős Szalai József Paksra igazolt, de a két klub megállapodásának köszönhetően a 2025/2026-os szezonban kölcsönben még Kövesden futballozik. A szakmai munkát továbbra is Csertői Aurél és stábja irányítja. Június 27-én zárt kapus edzőmérkőzésen 4-0-ra kikaptak a Ferencvárostól.
Szerző: Csik Tamás
Fotó: fehervarfc.hu