Az MLSZ Versenybizottsága 16 csapat nevezését fogadta el a Merkantil Bank Liga NB II 2025/2026-os idényére. Sorozatunkban szezonbeli ellenfeleinket mutatjuk be. Ezúttal a Szeged NB II-es csapatát vesszük górcső alá.
Klubtörténet
Szegeden komoly hagyományai vannak a labdarúgásnak, azonban rögtön az elején fontos kihangsúlyozni, hogy az NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia nem jogutódja a korábbi szegedi együtteseknek. A jelenleg a másodosztályban szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémiát 14 évvel ezelőtt, 2011-ben alapították. A Szeged-Csanádi egyházmegye 100%-os tulajdonában áll a sportszervezet, illetve a vele szoros szakmai együttműködésben lévő gyulai székhelyű Grosics Akadémia Futballklub, amely egy önálló utánpótlás nevelő egyesület - olvasható a szegedi futballcsapat honlapján.
A sportszervezet alapítója Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke, akinek hitvallása az "Erő, Szeretet, Józanság", amely a klub mottója is egyben és a címerben is megjelenik. A szegedi együttes a nemzeti bajnokság másodosztályában szerepelt 2011-től 2013-ig, amikor is az MLSZ összevonta az addig kétcsoportos másodosztályú bajnokságot és az osztályozó mérkőzésen, a Kisvárda együttesével szemben alulmaradt, így a harmadosztályban folytatta szereplését.
2013 nyarán Szegedről átkerült a csapat a Gyulán minden igényt kielégítő, korszerű Grosics Akadémiára addig, amíg az időközben zöld utat kapott szegedi stadion meg nem épült. 2014-től 2018-ig másodosztályban szerepelt a Szeged, majd egy évet ismét az NB III-ban töltött a klub, azonban ezúttal is sikerült azonnal visszajutni a második ligába. Hosszú évek óta titkos vágya a szegedieknek, hogy legyen élvonalbeli futballcsapatuk, eddig azonban nem sikerült kiharcolniuk a feljutást.
Egymás elleni múlt
Történetünk során eddig két alkalommal mérkőztünk meg a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesével, mindkétszer a Magyar Kupában. 2019-ben a hosszabbítás 103. percében esett szegedi öngóllal nyertünk 1-0-ra idegenben, 2022-ben pedig 3-0-ra bizonyultunk jobbnak, ugyancsak idegenben.
Az elmúlt szezon
Tavaly nyáron az a Michael Boris vette át a szegedi csapat irányítását, aki korábban a Vidinél is megfordult vezetőedzőként. Nem tartott azonban sokáig a szegedi karrierje, alig 4 hónappal a kinevezése után menesztették, 11 bajnokin 3 győzelem, 6 döntetlen és 2 vereség volt a mérlege. A téli szünetig azt a Simon Ádámot nevezték ki megbízott edzőnek, aki 2014-2017 között csapatunk futballistája volt. A tavaszi szezont már Aleksandar Jovic irányításával kezdte el a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely végül a csalódást keltő 7. helyen végzett. Novák Csanád Ákos 12 góllal bizonyult a legeredményesebb szegedi játékosnak a bajnokságban.
Stadion
2019-ben került átadásra az ország egyik legszebb stadionja, a Szent Gellért Fórum. Az átadás évében csapatunk pályára is lépett tétmeccsen, a már említett 1-0-ra megnyert Magyar Kupa-találkozón a szegedi stadionban. A Szent Gellért Fórumot hat évvel ezelőtt videónkban is bemutattuk:
Távolság a Sóstói Stadiontól: 206 km.
Aktualitások
A 2025/2026-os szezonra Aczél Zoltán vezetőedző irányításával kezdte el a felkészülést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Az első nyári felkészülési meccsét a kupagyőztes Paksi FC ellen játszotta a szegedi alakulat és 6-1-es vereséget szenvedett Aczél Zoltán gárdája, amelynek keretében több egykori Vidi-játékos nevével is találkozhatunk (Veszelinov Dániel, Tóth Bence).
Paksi FC (NB I.)–Szeged-Csanád GA 6-1 (1-0)
Paks, Fehérvári úti Stadion. Vezette: Antal Péter.
Paksi FC: Kovácsik – Lenzsér, Vas G., Vécsei, Szendrei, Papp K., Silye, Gyurkits, Haraszti, Ádám, Hahn. II. félidő: Simon B. – Szekszárdi M., Kinyik, Szabó J., Osváth, Balogh B., Lapu, Hinora, Galambos, Böde, Tóth B. Vezetőedző: Bognár György.
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Sztankó, Szilágyi, Pejovics, Tóth B., Márkvárt, Haris, Palincsár, Papp Á., Takács-Földes, Novák. II. félidő: Molnár-Farkas – Sándor M., Gera N., Horváth M., Kalmár, Kubicsek, Mádi, Tóth N., Barrow, Kurdics, Lamin. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Gólszerző: Haraszti, Lapu, Böde, Tóth B., Galambos (2) ill. Kurdics.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu/archív