A korábbi évektől eltérően idén nem augusztus 20-án, hanem augusztus 23-án került megrendezésre Kislángon az az egész napos focitorna, amellyel klubunk legendájára emlékeztek.
Szombaton immár hatodik alkalommal került megrendezésre Kislángon a Horváth Gábor Emléktorna.
Délelőtt az emléktorna szervezője, a kislángi Farkas Imre köszöntötte a torna résztvevőit, majd Horváth Gábor pályafutását elevenítette fel. Kiemelte, hogy Magyarországon más csapat mezét sosem húzta magára, csak a Vidiét. A beszéd végén nagy tapssal tisztelegtek Horváth Gábor emléke előtt a tornán résztvevő csapatok játékosai.
Az emléktornán öt csapat vett részt idén, a legjobbnak pedig a Pudelka Tető együttese bizonyult, megelőzve a Farkasfalkát és a Reál Margitot.
A torna gólkirálya Varga Zoltán, a Pudelka Tető támadója lett. Ugyancsak a tornagyőztes adta a legjobb kapust is Surányi Márk Marcell személyében. A legjobb hátvéd díjat a második helyezett Farkasfalka játékosa, Erdei Barnabás vehette át.
18 órakor kezdődött a Vidi Öregfiúk - Kisláng Öregfiúk gálameccs, amelyet közel száz néző tekintett meg. Klubunkat az alábbi játékosok képviselték: Illés László, Toldi Gábor, Fekete Csaba, Sitku Illés, Palkovics István, Földes Gábor, Tiber Krisztián, Csucsánszky Zoltán, Csrepka Tamás, Horváth Csaba és Tersánszky Tibor. A csapat két szakvezetője Németh János és Tiber László voltak, akik az oldalvonal mellől látták el jó tanácsokkal a labdarúgókat.
A 2x20 perces jó hangulatú gálameccset a Videoton kezdte jobban, már az első percben előnyhöz jutottak a piros-kékek: Sitku beadása egy kislángi védőről pattant a kapuba - öngól. Az 5. percben Tiber szolgálta ki Sitkut, aki nem is hibázott, majd Földes hozta kétszer kihagyhatatlan helyzetbe Tibert és a korábbi NB I-es gólkirály mindkét helyzetét higgadtan értékesítette. A szünet előtt sikerült szépítenie a Kislángnak, így a félidőben 4-1 volt az állás.

A második játékrészt a hazai csapat kezdte jobban és három perc alatt kétszer is bevették Illés kapuját, 4-3-ra módosítva ezzel az eredményt. Nem maradt azonban sokáig szoros az állás, előbb ugyanis Toldi lőtt szép cselek után nagy gólt, majd nem sokkal később egy gólpasszt is kiosztott a Vidi U14-es csapatának vezetőedzője Sitkunak. Az utolsó percben még született egy kislángi találat, beállítva ezzel a 6-4-es végeredményt.
"Horváth Gábor a kislángi lokálpatriotizmus igazi megtestesítője volt, mi itt Kislángon mindannyian büszkék vagyunk rá. Ahogy arra is büszkék vagyunk, hogy Magyarországon soha más profi csapatban nem játszott, csak a Videotonban. Akik ismerték őt, tudják, hogy egy végtelenül szerény ember volt Horváth Gabi, pedig UEFA-Kupa-döntőt játszott a Real Madrid ellen, de ennek ellenére sosem változott meg, mindig ugyanaz az ember maradt, aki kissrácként annak idején elindult innen Kislángról. Szinte hihetetlen, hogy lassan hat éve már, hogy távozott közülünk Perás, és idén hatodik alkalommal rendeztük meg az ő emléktornáját itt Kislángon. Azonban ez a torna is garancia arra, hogy sosem merül feledésbe a neve" - nyilatkozta honlapunknak a torna megálmodója és főszervezője, Farkas Imre.
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: Fodor Sándor








