Június 30. és július 6. között 10 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Június 30.:
1961. június 30-án született Józsa Miklós, aki 1992 és 1994 között 2 Magyar Kupa-mérkőzésen védte együttesünk kapuját.
1971. június 30-án született Csóka Zsolt, aki 1992 és 1993 között 1 NB I-es mérkőzésen játszott a Vidiben.
1991. június 30-án született Vaszicsku Gergő, aki 2008 és 2010 között 7 Magyar Kupa-meccsen 2 gólt szerzett, valamint 2009-ben Ligakupa-győztes lett csapatunkkal.
1993. június 30-án született csapatunk korábbi erőnléti edzője, Száraz Ádám.
1942-ben ezen a napon játszottuk le történetünk első mérkőzését, melyet 6-2-re megnyertünk a RASE ellen.
Július 1.:
1983. július 1-jén született sportigazgatónk, Juhász Roland, aki 2013 és 2020 között 186 NB I-es bajnokin 23 gólt szerzett a Vidiben. Tagja volt 2015-ös és 2018-as bajnokcsapatunknak, öt alkalommal (2013, 2016, 2017, 2019, 2020) nyert bajnoki ezüstérmet, 2019-ben Magyar Kupa-győztes lett, 2018-ban az Európa Liga csoportkörében is szerepelt. 2015-ben a Magyar Kupában, 2013-ban és 2014-ben a Ligakupában lett ezüstérmes. Klubunk történetének 42. válogatott játékosa, aki 2015 és 2020 között a csapatkapitányi karszalagot is viselte a Vidiben. Pályafutása befejezése után előbb 2022 februárjáig Szabics Imre stábjában másodedző volt, majd 2022 októbere és 2023 szeptembere között ő volt klubunk sportigazgatója.
Július 2.:
1988. július 2-án született Lencse László, aki 2010 és 2011 között 23 NB I-es bajnokin 3 gólt szerzett. 2011-ben magyar bajnok, 2010-ben és 2012-ben bajnoki ezüstérmes, 2011-ben Magyar Kupa-ezüstérmes lett a Vidivel.
Július 3.:
1990. július 3-án született Czuczi Mátyás, aki a 2008/2009-es szezonban 2 Magyar Kupa-mérkőzésen két gólt lőtt csapatunkban, majd a 2014/2015-ös idényben videóelemzőként dolgozott a bajnoki címig és Magyar Kupa-döntőig jutó csapatunk mellett.
Július 4.:
1985. július 4-én született Horváth Gábor, aki 2003-2012 között összesen 197 tétmeccsen szerepelt a Vidiben. Tagja volt a 2006-os Magyar Kupa-győztes együttesünknek és a 2011-es bajnokcsapatunknak is. Ő volt a klub történetnek 35. válogatott labdarúgója. 2008-ban és 2009-ben Ligakupát is nyert a Vidivel.
Július 5.:
1948. július 5-én született Kű Lajos, aki 1967-68 között szerepelt a Vidiben. Összesen 46 tétmeccsen lépett pályára klubunk színeiben. 1967-ben tagja volt az élvonalba első alkalommal feljutó Vidi keretének.
2001. július 5-én született csapatunk korábbi kapusa, Veszelinov Dániel.
Az ünnepeltekről és klubunk történelméről sok egyéb érdekességet megtalálsz a Vidipedia oldalán!
Szerző: Wéninger Ákos
Fotó: fehervarfc.hu